2012. április 10., kedd

Hofi Budapest 1936. július 2. - Budapest 2002. április 10.

Hoffmann Géza, akinek a legszomorúbb publikus szava is röhögésre késztette/ti az embereket, 10 éve nem mondott új poént, de még most is röhögünk rajta.

2012. április 6., péntek

"... egyedül."

"[...] Attól fogva még jobban gyanakodott rám. Figyelt, ha egyedül voltam. Nem sejthette, hogy én sosem vagyok egyedül... soha. Na lássuk, hogyan működik ez a tükör? Azt látom, amire vágyom, magamat, amint fogom a követ. De hogy szerzem meg?!
- Használd a fiút!
- AZONNAL IDEJÖSSZ POTTER!! GYERE! Nézz bele! Mondd el mit látsz!... Gyerünk, mondd el mit látsz!
- Ö. Azt, hogy kezet fogok Dumbledore-al. Meg, megnyertük a házkupát.
- Hazudik.
- Mondd meg az igazat! MIT LÁTSZ A TÜKÖRBEN?
- Majd én beszélek vele.
- Mester, te még túl gyenge vagy.
- Van elég erőm. Ehezzzzz van... Harry Potterrrr, ismét szemtől-szemben állunk.
- V-Voldemort...
- Igen... Látod mivé lettem? Árnyék vagyok csak, árnyéka önmagamnak. Mások testébe bújva élek, mint holmi parazita. A mágikus unikornisvér életben tart, de saját testet nem adhat nekem. Van viszont valami, ami adhat, és az a valami történetesen ott van a zsebedben!!!
[...]"
Ez az egy szó Mógus professzor számára több ismeretlent tartalmaz, mint amennyi egy középiskolai szintű egyenletben előfördulhat. Ugyanis Ő Akit Nem Nevezünk Nevén albérletet tart fent a professzor agykoponyájának hátulsó részében. Ez a fajta érdekkapcsolat mindkettejüknek sok fejfájást okoz, de felvet egy érdekes kérdést.
Gondolkozzunk el egy pillanatig. Nem hasonlít ez a helyzet valamire? Egy gazdatest a fejéhez közel egy tőle függetlenül intelligens életformát társaként kezel és hordoz...

Igen, jól sejtettétek Pom Pomról beszélek!!


Pom Pom 1980-1982-ig uralkodott, magyar rajzfilmszereplő, aki idejének nagy részét egy Picur nevű kisgyerek szakrális skizofrenizálásával (ha létezik ilyen szó) tölti. Ezzel a viselkedéssel azonban magára vonta a figyelmemet. Ugyanis Pom Pom színre lépése kicsivel a Potter házaspár meggyilkolása előtt helyezhető el. Mi következik ebből? Pom Pom a Sötét Nagyúr egyik horcruxa. Most mondhatnánk, hogy ez nem lehet, hisz meghalt végleg, de honnan tudhatnánk? Ez a kis pamutgombolyag olyan messze került származási helyétől, és gazdájának hatalma úgyis olyan kicsi már, hogy visszatérése jelenleg még nem lehetséges, csak kis idő elteltével képzelhető el újra. Ha jobban megnézzük a filmben látszik is, Pom Pom lélekjelenléte a végső háborúban. A következő képen ez felerősítve látható:
Ez az eszmefuttatás megmagyarázza, hogy  a nagyúrnak újjászületése után miért nem volt már haja, horcruxxának tevékenysége pedig egyszerűen magyarázható. Egy lélekdarab akkor tud felerősödni, életre kelni, ha valaki a szívét adja neki, amire nincs is jobb alany, mint egy kislány (amint arra Ginny is példa), aki barátként kezeli szőrsapkáját.
Ebből azonban az következik, hogy valahol, a magyar rajzfilmtörténeti raktár mélyén ott rejlik a Világ egyik legnagyobb hatalmú sötét urának utolsó lélekdarabja és csak a társtalanság tartja vissza hatalmának visszaszerzésétől... De sebaj!

Harry még él!

Na jó, nem loPom Pom tovább a napot!

2012. január 25., szerda

Az idő..

"Titokzatos dolog az idő. Hatalma van, s ha játszunk vele, veszélyes." Ezeket a szavakat Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore mondta Hermionénak amikor vissza akartak utazni az időben, hogy megmentsék Siriust és Csikócsőrt a haszontalan és indokolatlan kivégzéstől.
De, ha az időnek van belseje, mivel benne utaznak vissza, akkor valami külsőnek is ildomos volna léteznie. Vagy nem? De, nyóc!!!

Tekintve, hogy eddig nem sok olyan kísérlet született mint az enyém (legalábbis gondolom arról elegen tudnának ahhoz, hogy hozzám is eljusson) most egy sajátos módszerrel fogom előállítani az idő személyleírását.
Szólnak mondások, avagy mondanak szólások melyek az idő egyes jellegzetességeit hordozzák magukban, habár ezeket nem vesszük feltétlenül annyira szó szerint, mint kellene. Ezek összeszedéséből most kihozunk valamit. Itt kell kikötni, hogy ez az európai illetve az abból származó kultúrák negyedik dimenziós manifesztációjáról lesz szó, nyilvánvalóan más időszámítások másképpen néznek ki.
Először is, a dolgokat néha megrágja az Idő vas foga, mely jelzős szószerkezet magáért beszél. Ha túl sokat vársz eljárhat feletted az idő, ami feltételezi, hogy hozzánk képest magas lényről van szó, melynek a bokától a combtőig mért magassága megegyezik egy átlagos ember magasságával. Emellett ebből azt is leszűrhetjük, hogy idegeskedő típus, mivel nem elmegy, hanem eljár, és az járkál aki ideges (ám ez nem külső jellemző). Előfordul, hogy az idő pénz, ami két dolgot jelenthet. Egyfelől azt, hogy az idő képes pénznemek megszemélyesítőjévé alakulni, akár papír akár érme alakban. Másik lehetőség, hogy csak egy csonkametafora szenvedő alanyává vált, minek értelmében (lévén a zöldhasú kifejezéssel szoktak élni egyes értékű és nemű pénzek kifejezésére) csak a hasa bezöldült.
Továbbá mond olyat a köznyelv, hogy az idő megszépíti a dolgokat, ami vagy szép ábrázatának jótékony hatására utal, vagy ugyancsak jellemábrázolási szerepet tölt be, azaz szimpatikus viselkedésével feledteti a csalódott, félresikerült perceket. Most legyen a kettő egyszerre. Személyszállításra is alkalmas lehet szervezete, mivel ha nem érsz időben a munkahelyedre, az azt kell feltételezze, hogy benne érkezhetsz, azaz emberi sokaság befogadására képes. Tehát nem emészt. Az idő továbbá begyógyítja a sebeket, tehát egy felcser végzettségű illetőről beszélünk (bizonyítja ezt az is, hogy ha az "elfecsérled az időt" kifejezésből a fecsérelt egy erős mutációnak teszed ki abból felcser lesz). Rendelkezik saját közigazgatási rendszerrel, tekintve, hogy azidőtájt sok minden történik ;). Olyat is hallottam már, hogy idővel elszállnak a gondok, ami megintcsak kétoldalú. Egyrészt az empatikus belsőre utal, másrészt a repülés képességére, ami szárnyat, vagy legalábbis, valamiféle levitálásra alkalmassá tevő képességet jelent.
Összefoglalva tehát (tekintsünk itt a meg nem fogalmazott részletekre úgy, hogy az általánosságokból nem szoktak kirívó mondások születni, tehát azokat egy átlagos ember tulajdonságaival helyettesítjük):
Az idő egy szikár magas repülni tudó barna hajú kék szemű (az europid emberfajta jellegzetességeiből adódóan) vas fogakkal megáldott zöld hasi bőrfelszínnel rendelkező férfiember (mert a latin tempus szó hímnemű), aki gyógyítói végzettséggel és empatikus ábrázattal, valamint hajlammal rendelkezik, nem utolsó sorban pedig kiterjedése miatt közigazgatási egységnek, azon belül pedig rendszernek számít (nem paradoxon) mely mozgásban tartja az embereket.
Ez így van, mert:
Változnak az idők :)

2012. január 11., szerda

Természetes szelekció

Igen, az ökoszisztémában lépten-nyomon előfordul a természetes kiválasztódás jelensége. Ha pedig a minden mindennel összefügg elvét alkalmazzuk, akkor megmagyarázható a következő jelenség:
Közeli környezetemben élő személyek nagy része nyomós (lehetőleg elnyomós) emlékképekkel rendelkezik elborult absztrakt és legfőképpen fárasztó mentalitásomról. Bizonyos időközönként, ámbár rendszertelenül (ezzel is a kaotikus gondolatmenet hatásait felerősítve) a többiek szerint rettegést keltően hülye értelmetlen és elmeromboló hatású viccnek nevezett szellemi fertőzéseket bocsátok ki magamból állkapcsom, nyelvem, ajkaim, valamint a levegőáramoltatás csodás képességének eredményeként. Erre az első kacagós, a második fejfalbaverős majd a harmadik fogomafejemésnemakaromhallani típusú reakciók után azt lehetett szépen lassan megfigyelni, hogy némely kísérleti alanyok mintha nem vették volna fel azt a trójai vírusként üzemelő információmorzsát, melyet ajakréses illetve -kerekítéses technikával alkottam és hagytam hátra (illetve a hang terjedési irányával megegyező irányban). Ez a jelenség lehet ebben az esetben a természetes szelekció.
A következőképpen képzelem a dolgot:
Először is összegezzük mifajta hatásokat szeretne blokkolni a közvetlen környezetem szürkeállománya. Többnyire az elhangzó szöveges szellemi termék ellen tiltakozik az elme, de előfordul, hogy már az írásos nyomokat is meg akarja tagadni. Legújabb fejlemény azonban, amire ma egy kedves ismerősöm viselkedése világított rá, van olyan aki már magát a vizuális befogadásomat is megtiltja magának.
Ennek biomechanikája nagy valószínűséggel az, hogy az adott érzékszerv és a jelet feldolgozó agyi tartomány közé intelligens idegsejtek fészkelik be magukat melyek az agyba való eljutás előtt kiszűrik a szemétnek minősített vizuális illetve hangi adatot.
Tekintsük példának a mai jellegzetes eseményt, tehát legyen az érzékszerv a szem, az agyi rész pedig a nyakszirtlebeny. Amikor az alany megközelít és a fény tükröződésének hatására a módosult pályájú fotonok szemgolyóján áthatolva az idegpályán próbálnak hasznos információként részei lenni a mindenség körforgásának váratlan dolgot pillantanak meg. Egy szürke szakállú neuron-Gandalf idegi fezsültségből kovácsolt fehér varázsbotját rázva "Itt úgyse jössz át!" felkiáltással Dugovics Titusz módjára dicső módon halálba rántja a fogadó elmére káros hatással levő információtöredéket.
Egy a probléma. Ha minden érkező behatást ilyenek pusztítanak, akkor maguk is elpusztulnak és mivel az agysejtek nem tudnak regenerálódni végeredményben teljesen mindegy lesz, hogy beérkezett-e a poén. Én azon a véleményen vagyok, hogy ha már úgyis elpusztul valami, adjuk meg az esélyét egy jó szórakozásnak és ne próbáljuk meg kizárni. Az osztályom véleménye az ellenkező ;).
Punk tum

2011. október 23., vasárnap

Világvége

Ugyebár világos, miről szól a mai ínyencség.
Folyamatosan lehet arról hallani, hogy valaki megjövendölte a világ végét.  Természetesen mindig más, és mindig máskorra. Talán jelenleg a legnépszerűbb a 2012 december 12-i dátum (mások szerint kicsivel később, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy legkésőbb 23-a). Elméletileg aznap az egész világ elpusztul. Bár az igazat megvallva homályosak a részletek, mivel én soha nem olvastam a jóslatot. Tulajdonképpen mi is lesz? Elpusztul minden, vagy a Világot csak a Földre korlátozzák a maják (ennek később fontos szerepe lesz). Vagy simán megszűnik minden létezni? Egyáltalán a kettő szükségszerűen különbözik?
Van viszont egy elmélet, amely megoldást próbál kínálni a létezés megszűnésére, bár szerintem kicsit sántít ;).
Akik nem szeretnék elolvasni a mellékelt cikket (ahogy én sem tettem), annak elmondom, hogy az áll benne, Franciaországban van egy kis település, egy hegy lábánál (Hofi vicc: "Gyereked lábán mikor lesz új cipő? Ha a tanácselnök fia rálép, haha" :P) [Szinte bizonyos, hogy nem büdös a hegy lába, mivel lakják a falut, szóval ezt a kételyt (valamint a szagokat) eloszlathatjuk.], ahol a világ vége elkerülhető. Épp ezért már rengeteg ember vásárolt ott telket, illetve próbált bérelni szobát (sőt, lakókocsit is).
Ha túltesszük magunkat azon a traumán, hogy egy harmadbolygónyi ember (tegyük fel, hogy a föld kétharmada nem tartja magát ezoterikusnak, nem hisz a jövendölésben, eszébe jutottak hasonló dolgok, mint nekem, és néhány ismerősömnek, vagy ne adj' Isten nem is hallott az egészről), felmerülhet, hogy utána mi lesz?
Képzeljük csak el. Beköltözött mondjuk 3*106 ember (merthogy a lakosság harmada nem fér el) egy akkora területre, amekkorán mondjuk ehhez képest 103-al osztott mennyiségű embernek volna egészséges lakni, tele van a hegyoldal lakókocsikkal, és sátrakkal. És itt válik ketté az elmélet, értelmezés szerint.

Egyfelől tegyük fel (esetleg le, ha már fáradunk), hogy a Világot csak a Földre tekintették érvényesnek. Ebben az esetben a sors iróniája kerül a középpontba. Legyen előttünk a kép! Nyomorgunk egy viszonylag kis területen, és egyszer bekövetkezik. Hűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű :P. Eltűnik mellőlünk a Föld, és valamennyivel alólunk is. Kilátunk az űrbe, ha kinézünk a peremen, sőt, a hajdani Föld középpontja felé szűkülő roppant földtömeget is szemügyre vehetjük (ne csodálkozzunk, ha ezután némi szemfájdalom jelentkezik panaszként). De ha kicsit fizikusabb szemmel szemléljük a dolgot, akkor ennek vannak ám hátulütői is ;)

Ugyanis, mivel megszűnt a bolygó bolygónak lenni, ami megmaradt belőle, az túlzottan kicsi, nem kifejezetten marad meg a szerepe az univerzumban. Így tehát, a rá ható gravitációs erők jobban hatnak rá, mint sajátja másokra, megszűnik a centripetális gyorsulás közte és a Hold közt (illetve megfordul), így szépen lassan belerepül a település kísérőplanétánkba, ami ugyanezt teszi meg Napunk irányába (vizuálisabbak kedvéért az előzőhöz képest fordított helyzet alakul ki, és a földdarabka fog keringeni a Hold körül, és így hatalmas buzogányként zuhan bele galaxisunk legnagyobb sztárjába). Ebből természetesen a csekély lakosság semmit sem fog észlelni, mivel azok, akik nem zuhannak ki rögtön a tömörülés miatt, azonnal megfagynak vagy megégnek (függően attól, hogy nappal, vagy éjszaka történik) a hatalmas hőmérséklet-különbség következtében, hiszen a gravitáció tartotta a légkört is a kék bolygó közelében.

A másik elmélet valamivel érdekesebb :)
Terjesszük ki a világot valóban a mindenségre. Itt is képzeljük el, hogy minden (de ezúttal tényleg minden) eltűnik. Kész puff, mintha sosem lett volna. Filozófusok elgondolkodhatnak rajta, hogy akkor ott a semmi helyén fehéret vagy feketét kellene e látnunk, de igazából mindegy, mivel ha nincs ott semmi úgyse fogjuk látni milyen színű nem igaz? :D
Lényeg, hogy a terület úgy maradt meg ahogy előtte volt. Megvan az atmoszféra, a gravitációt nem kell számításba venni, mivel semmi másra nem hat, szóval marad a határok kérdése. Azok az emberek, akik a végleges határon tartózkodtak szégyellős zavarukban mit tehetnének? Nincs más út, meg kell válni azoktól a tagoktól, melyek kint maradtak... Aztán ugyebár nem maradhat tétlenül az sem, ami megmaradt, gondolhatnánk, hogy kiesik a semmibe, de itt a másik probléma. Mi történik, ha a semmibe kerülsz? Két lehetőséget látok. Vagy a poénosabb megoldás következik be, hogy ami kimegy az egyik oldalon, az bejön a másikon (ebben az esetben a "félbemaradt" életformák összedőlnek, és a semmivé válás pillanatában a két oldalon lévők egyesülnek, így előfordulhat, hogy egy embernem két arca lesz, vagy rosszabb esetben két háta, valamint ez lehetőséget ad arra is, hogy [amennyiben mondjuk kevés ember lakja a területet] vicceskedve kisétáljunk az egyik oldali peremhez és cseles módon tarkón csapjuk a másik végen henyélőt :P). A másik mód az unalmasabb, ami kimegy megszűnik.
Ennek buktatóihoz már nem kell fizikusnak lenni. Tegyük fel, hogy mégiscsak kis számú ember él ebben a kalitkában. Mivel a növények nem szupravezető módjára használják a vizet, így az lassacskán elfogy, aminek következtében az állatok és emberek is szomjazni kezdenek, kipusztul a növényvilág, elfogy az oxigén, és végül minden szépen csendben kipusztul.

Ez az egész körülbelül ekkora paradoxon :

A legfontosabb, a világ végére mindenki pattogtasson kukoricát, ha nem következik be a popcorn gyártója jól jár :D

2011. október 10., hétfő

"A petfon szerkezeti felépítése és fizikai hatásai az emberi idegrendszerre"

Az agyhalál tipikus esete, de a felelősséget nem vállalom a következményekért...

A doktori disszertációm mely csak azért nem lett 50 oldalas, mert a szakirodalom hiánya meggátolt benne ezért főleg a valóságból merítettem az információkat... A torzítás meg csak úgy jött hozzá... :P


Petfon az ütős hangszercsalád legújabb tagja, melyet kettő kísérletező kedvű fúvószenekarra járó ember, Eckl Máté és Fehér László Balázs álmodtak meg 2011 nyarán, egy koncert turné közepén. A hangszer eredetileg a Petfonok - műanyagüveg (petpalack) rezonátortestű hangszerek - családjába tartozik, melynek amúgy nem elhanyagolható fontosságú hangszer a törzstagja, az Elektromos-jazzpetpalack.


A petfon különböző méretre vágott petpalackokból áll, melyek egy fröcsöntött állványra vannak erősítve.A vibrafonhoz hasonlóan a megütött palackok alatt cső alakú, hangolt rezonátorok helyezkednek el. A felső csővégeken lévő elektromos meghajtású forgószelepek váltakozva nyitják és zárják a rezonátorokat, így jön létre a petfonra oly jellemző hangzás. A zenész a szelepek fordulatsebességének változtatásával módosíthatja a vibratót. Egy-egy hang időtartamát hangfogó szerkezettel (pedállal) szabályozhatjuk. A hangszer különböző hangterjedelmmel van forgalomba hozva, a legáltalánosabb a C-től esz"'-ig (nagy cétől háromvonalas eszig) terjed, persze vannak ennél nagyobb hangterjedelmű hangszerek is. Különlegessége, hogy - hasonlóan a vibrafonhoz - klaviatúra szerűen van elrendezve rajta az ütésre szánt felület, annyi különbséggel, hogy vannak rajta negyed-hangközre hangolt palackok, melyek elősegítik a kortárs zeneszerzők igényeinek megvalósítását, például Bartók Béla II. Hegedűversenyének 3. tételében szereplő negyedhangos fináléjában szereplő motívumokat - melyet a szerző engedélyével, oktávolva, petfonra át hangszereltünk.

Brit tudósok megállapították, hogy 10 emberből 9, aki heti 7-szer 10 percből legalább 3-szor petfont hallgatott - koncentráltan - annak nőtt az intelligenciája. Ezt a speciális tulajdonságot csak ez az egy hangszercsalád tudja produkálni, melynek nyitja abban rejlik, hogy a speciálisan képzett hang, az agyalapi mirigyben és a kisagyban olyan enzimtermelést kezdeményez, amely elősegíti a természettudományokra való fogékonyságot, és a művészi hajlamok előtérbe való helyeződését. Ezért a Petfonok tanítását az Európai Unió tagállamaiban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban már óvodában kötelezővé teszik, kezdetben csoportos foglalkozásokban, aztán ki-ki választhat a szóló karrier és a hálás közönség szerepkörből.

2011. augusztus 30., kedd

Vérkolibri

Bizony a kis, mindössze 10 cm-es, szárnyas tartogat még meglepetéseket az emberiség számára. Alapjában véve egyszerű, gyors életű és anyagcseréjű madarak, életük eddigi tapasztalatok szerint nem hosszabb 4-5 évnél, ám ez alatt az idő alatt rengeteget utaznak (leginkább önszántukból, nem pedig mások gyomrában), táplálkozásuk révén rengeteg rovart hozzásegítve bizonyos GPS koordináták megközelítéséhez. Ezeken felül azonban a madarak (Avés) osztályába tartozó kolibrifélék (Trochilidae) szoros rokonságban állnak egy aggasztóbb életmódú bestiával (sőt nem is egyel).
A rendszerezők köreiben ezidáig két teória terjedt el a vér- (sangionárius ~ vérszomjas) altörzsbe tartozó élőlények létezéséről.
1.
Ez szembehelyezkedik egy nagyon súlyos tévhittel, amely a vérfarkasokat övezi. Megjegyzem az általam leírt besorolás ezt a gondolkodásmódot támogatja. A vérfarkas elnevezés a magyar nyelvhasználatban kifejezetten megtévesztő, mivel minden más nyelvben farkasemberként van jelen (görögül: lykánthro̱pos; germánul: werwolf; lengyelül: wilkolak; stb.). Némi vigaszt jelent ugyan, hogy életfolyamataikban van összefüggés, így felszínes rokonságot még megállapíthatunk (ez alapján a farkasember a vér- altörzs egy korai mellékága). A vérfarkas ugyebár az idő nagy részében ember, tehát ahhoz, hogy veszélyes ragadozó legyen átváltozáson kénytelen átesni, ami minden teliholdkor meg is ismétlődik. Ez a mi madarainknál is előfordul, apró különbséggel. Az elmélet szerint csak életmód és nem alakváltozás következik be, mégpedig az árapály jelenség függvényében (mivel ugye az élőlény élettartamához viszonyítva ez megfelelő periódus), így tehát naponta kétszer vált át, majd vissza, a lent olvasható életformára.
2.
Másodsorban pedig (mely esetben nem helyes a sangionárius rendnév, ilyenkor a Hominidae családba kellene őket sorolnunk [fontos a fokozatkülönbség]) azt állítja, hogy minden vérfaj emberi formában található meg a természetben. Ennek egy buktatója van, hogy még nem térképezték fel az átváltozási ciklust az egyes módosulatoknál. Hisz havonta egyszer véfkolibrivé változni eléggé rémisztő, tekintve a vándorlási szokásokat, elvégre mondanom sem kell elég kínos lenne, ha mondjuk Északkelet-Amerikából a Karib tenger felé venné az irányt egyik holdsütötte éjszakán, majd félúton vészes magasságban válna újra Homó Sapiensé (habár a nyaralás megoldott lenne).

Azoknak üzenem, akik eddig hanyagolták a lehetőség felvetését, hogy a vérfajok (összefoglaló néven vércsoport xD) minden általában létező gerinces állatot magukban foglalnak, így a vérnyulat is, ami a farkas utána legismertebb vérállat.

Most pedig a vérbestiák általános jellemzése:
Amint azt tudjuk fajtól függően ciklusonként vérengző, átlagos öntudatukat elfeledett, bestiákká változnak, akik csak a fajtársaik hangját hajlandók értelmezni, s vérszomjuk célcsoportja alól csak ök kivételek. Testkipárolgásuk miatt meg tudják állapítani más vérfajok jelenlétét, melyekre szintén nem támadnak, ennek oka azonban nem szimpátia, hanem a bestia vérének tápanyagszegénysége.
Emberi és állati áldozatokat egyaránt ejtenek, a fertőződés a nem elpusztított áldozatok  esetén alakul ki (ilyenkor, ha az áldozat ember, az első teória szerint teljes életére állattá változik és utána lép életbe a ciklikus vérengzés [a második alapján egyértelmű]).
Végül a kolibrikről magukról:
Legismertebb alfaja a  Sangionárius colubris, mely az Archilochus colubris vérmódosulata. Természetesen rengeteg alfaj él, közülük kevés áll a kihalás szélén, mivel gyorsaságukból kifolyólag nehéz őket pusztítani.
Felülnézetből túlnőtt molylepkére emlékeztető testük magában foglal egy nagyon erős emésztőszervrendszert, amely lehetővé teszi különböző vérek megemésztését, és a bennük lévő bármilyen baktérium, vagy vírus elpusztítását. Ez és a csőrükből fakadó adottságuk miatt a vámpírokhoz hasonló táplálkozási formát is előszeretettel használnak. Ez természetesen vérfertőzést eredményez a szenvedő alanyban, aki napokon belül megtapasztalja az átváltozás első jeleit.
Egyéb életfolyamataik, mint a vándorlási és fészkelési szokásaik megegyeznek normális fajtársaikéval.
Vér álmokat mindenkinek!
Ui.: Esetleg feltűnhetett, hogy nem írtam arról, hogy az első vérállatok hogyan alakulhattak ki, ennek azonban nemmás az oka nem más, mint a zúlzottan megbotránkoztató részek kerülése. Maradjunk a jóízlés határain belül :).

2011. augusztus 25., csütörtök

Vasúti pályaudvar

Habár a Déli közelében még nem nagyon volt szerencsém járni kénytelen vagyok azt gondolni, hogy hasonlít a Keletire.
Abból kiindulva pedig zengő sípolások, füttyök és érthetetlen motyogás eszeveszett kavalkádja. Persze csak azoknak érthetetlen, akik nem tanultak vasutasul. Bár hozzá kell tenni, hogy annak is vannak fokozatai. Ezen kívül fontos, hogy nem mindegyik országban figyelhető meg az összes nyelvi szint.
Először vegyük például a hangosbemondó dialektust. Itt sajnálatos módon a közfeladatot ellátó személyen csattan a nyelvek ostora, pedig az érthetetlenség szinte biztos, hogy nem a bajuszos bácsik (alkalomadtán nénik) arcszőrzete miatt alakul ki. Mondja ezt az, aki évente jó, ha kétszer lát vonatot, nem beszélve a hangosbemondó mikrofonja mögött ülő személyekről. Ám ebből a kettőből megpróbálok minél több emléket felidézni, hogy hiteles képet adhassak vissza. Tehát, a mikrofon egyik oldalán egy, a mindenkori személytől függően dús arcszőrzetű, ember fáradhatatlanul dolgozik a nagyérdemű utazóközönség tájékoztatásán, ám technikai okok miatt munkája kárba vész. A mikrofonból kifutó, valószínűleg alacsony tisztaságú, CAT1-es kábel elvezeti a hangot a (többségében múlt századból való) hangszórókhoz. Ennek persze egyetlen végkifejlete elképzelhető, mégpedig az, hogy a hangszóró tölcséréből, melyet néhol jobb volna, ha fagylalt tárolására és elfogyasztására használnának, előtörő kozmikus jellegű hangok kölcsönhatásba lépnek a már amúgy is jelentős zajszinttel, legvégül pedig a hullámok orgiájának állapotában próbálják megközelíteni a kedves utasok dobhártyáit. Mindennek ellenére ez a beszédjelleg még mindig a legkönnyebben érthető fémpályásnyelvek közé tartozik, ugyanis itt az alanynak csak a visszhangot kell tudnia kiszűrni (az egyéb hangok mellett, de azt bármilyen más társalgáshoz is ki kell szelektálni), onnantól már perfekt beszélője lesz a nyelvjárásnak.
Második kategória, és egyben számomra az utolsó is, mivel olyan sok MÁV munkást még nem hallottam beszélni, az a kalauzok külön bejáratú nyelve. Bár a példa nem helytálló, mivel ezzel a jelenséggel még hazánkban nem találkoztam. Amiről én beszélek azt leginkább London környékén lehet megfigyelni. Azon a részen viszont vonaton metróban, talán buszon is bár erről nincs tapasztalatom. A konkrét tapasztalat azonban egy, a Heathrow repülőtérről induló, vonaton szolgálatot teljesítő kalauzhoz kapcsolódik, aki egy (a kísérőnk által kiejtett) "Hol van Lúcia?!" felkiáltó kérdés után utat engedett a vasúti dolgozónak, hogy végezze munkáját, aki úgy cselekedvén udvariasan megkérdezte, hogy kié az útban lévő táska. Idézem: "tsobeg?", majd miután lereagálta, hogy nagy vonalakban sem vagyunk képesek felfogni a szándékát angolra váltott, majd az "Is it your bag?" kérdés után segítőkészen feltette az illető poggyászt annak megfelelő helyére. A földalattiban ugyanez a jelenség megfigyelhető, habár az ehhez kapcsolódó emlékeim megkoptak. Szerencsénkre azonban Magyarország vasutas társadalma önszántából, és cselekedetei hatásának teljes tudatában a mindannyiunk által ismert nyelvet, a magyart használja a kommunikálásra.
Arról nincsenek információim, hogy a masiniszták társadalmi egysége ragaszkodik-e szuverén nyelvhasználathoz, bár az is lehet, hogy nem is emberek, hanem zöldruhás színvak kertitörpék irányítják a mozdonyokat, és az indulást valamint megállást jelző táblácskákat nem a színükből, hanem kerületük alapján ismerik fel.
Természetesen az összes nyelv megtanulható, csak kicsit figyelni kell, végülis ők sem tehetik meg, hogy minden hangszóró a legújabb Dolby Digital technológiával készüljön.
Akárhogy is a történelemben a vasutak és müködtetőik jelentősége vitathatatlan, és reméljük sokáig fenn tudják még tartani a vonatozás lehetőségét :).
A vágányzár legyen veletek!

2011. augusztus 21., vasárnap

S írás lesz a vége...

Miért hívják gyalogos-átkelőhelynek? Hiszen a gyalogosokon nem szabad átkelni, hát nem híd az kérem szépen, legfeljebb hajtani (tatároknak tilos), de az cserbenhagyásnak minősül. Egyébként is, hogy kerülhet valaki cserbe? Akkor is kemény dió, ha tokaji a szú, hát, ha még ember. Bár hajtani lehet mást is egy gyalogoson. Például a büntetését (túl sok egy helyben ácsorgásért) be-, tömegeket belőlük el- vagy széthajtani. Járművel persze könnyebb. A motoros például el képes ütni gyalogost, hogy utána más gyalogosok le- a rendőrség pedig, ha ellenkezik, kiütni legyen újra festői termékű (képes). Ezek után börtönbe megy, ahonnan már csak el próbál, illetve hát oda is inkább csak vágják, onnan már csak ki- akarja  magát, ezért aztán a cella rácsát kénytelen széjjel vágni. Ennek okán már többé-kevésbé körözik, de nem körzővel, inkább csak egy rendet őrizővel, aki, ha lehet, üldözés közben vigyáz, nem annyira fel, mint inkább rá, mások ingóságaira.
Más hely, hol a szó, hej, nem csupán indulat-, de kötőszó ként is használatos, ahol van egy helyiség, mit régen nem korlátolt helység, ám most némileg ritka, és érheti a "piszkos" szó szitka. Ez a hely nem annyira kényelmes, mint inkább csak illem, annak is a régi fajtája, de megköveteli az emberi faj háza tája, még gravitációs rendszert alkalmaz, bár a szag távoltartására nem túl alkalmas. Az a nagy bűz halmaz pedig, amit az anyagcserefolyamat halmoz, az idő elmúltával messze kalandoz, eléri a hegy ormát, megcsap néhány állati ormányt, bár nekik úgy sem számít, hisz van közelebbi is mit a szél orrukba szállít.
Távolabb téglaházak sziluettje, kerítéssel jelölve, hogy kerületét körbe szegje, de rozsdás is, és kilóg szegje, alkalmas arra, hogy futkározástól kedvedet-, vagy nadrágod szárát rövidebbre szegje. Ablaka mellet, vaskerék visít, ott húzódik rögtön a vasút, végén fekszik a pályaudvar közepében némi fém húrral. De hogy lehet a pálya udvar? Habár végül is lehet, mert az udvar nem kertet jelent, éppezért a szomszéd képes, és feljelent. Annak is lenne oka, ha megnő a hangszórók hatásfoka, mert sebes vonat érkezik Pestről Siófokra, azt pedig be kell a tölcsérbe harsogni, nehogy az utasnak eszébe jusson nyafogni, hogy a helyes vágányhoz az utat nem tudta megtenni. Felszáll a turista a megfelelő kocsira megkeni a kenyerét, kiönti a tüzes lét, jó neki e henye lét, megdörzsöli tenyerét, majd elővesz egy Stradivari-nyenyerét. Három tétel Paganini, ott egy plakát, rajta Prága... Nini!
Lassan megálló, a vonat fékez, de hangosan sípol, milyen fék ez? Leszállás, első út a pékhez, meglátjuk mit vitt a tésztával véghez. Reméljük gyorsan végez, mert közeledik már az idő a véghez. Lemegy a Nap int a széle, jelzi, jön már a napnak éje, s az utas tudja, ennek írás lesz a vége.

Új műfaj számomra.
Olvassátok, hogy igazi faj legyen :D!

2011. augusztus 19., péntek

A XXII. század zenei stílusirányzatai

Kérés szerint a téma feldolgozásának több paramétere is van. Ezek nem mások, mint hogy a zenei fejlődés részének tekintsem az alig egy hónapja megszületett petfonokat, valamint ,hogy meghatározzam azok neoszimfonikus zenekarokban betöltött szerepét.
Először is inkább a neoszimfonikus zenekar felépítését részletezném. Az első, vonós, sor mögé mindjárt be is ültetném a különböző hangmagasságú petfonokat, balról jobbra mélyülő tendenciával, a nagybőgő mellé egy öt literes basszuspalackot, hogy a levegő rezonanciáját átvegyék a húrok, és így vonás nélkül lehessen velük halvány hangulat alapú mozzanatokat megszólaltatni (ne adj isten akkordokat). [A palack legnagyobb hátránya talán efelől jöhet majd a rögzítés irányából. Azt ugyan még meg lehet oldani, hogy ne a levegő útjába tegyük a mikrofont, de a természetes összezengés rögzítése megoldhatatlannak tűnik. Az akusztikus öntvényeknél csak úgy oldható meg, ha a fonos közel van a bőgőshöz, ez viszont azt eredményezi, hogy a mikrofonba belehangzana a palack is ami ugye viszhangot eredményezne. Az elektromos részéről pedig a legnagyobb probléma, hogy ott nincs ami bezengesse a húrokat]. A zenekar többi részét leginkább hagynám a helyén elvégre azért szimfonikus. Esetleg a big band kategóriából hozzáereszthetünk még némi gitárt, a billentyűssel átellenes oldalra. A csembalóhoz mindenkor damilhúros akusztikus gitár vagy balalajka dukál, zongora mellé a megfelelően torzított elektromos gitár beiktatását lehet majd eszközölni.
A stílusirányzatok kialakításában pedig természetesen szerepet fog játszani a petpalack homályos hangja, valamint technikai jellegzetességei közül a negyedhangos játék lehetősége. Ez annál is inkább problémás, mert más hangszerek kíséretében így nem állják meg a helyüket. Hacsak nem díszítésnek használjuk a negyedhangokat. Ennek következtében azonban vagy egy rendkívül groteszk hangzású induló-, vagy egy legalább annyira, bár a stílus miatt relatíve kevésbé, páratlan hangzású dzsesszzenekart kapunk. Ebben a petzenészek természetesen a hangszerük teljes tudását csak szóló kategóriában tudják igazán kamatoztatni, ám egészen más a helyzet a kamarazene terén. Itt lehetőség nyílik, a (a kihívót félig idézve) újklasszikus-neo-minimalista dzsessz jellegzetes negyed-fél hangos trillájának {pl: G-G#b-G-Gb-G} porondon való táncoltatására. Természetesen az őj mesterek nem feledkeznek meg nagy elődjeik munkásságáról, és Hidas Vidám zenéjét a palackszólam kisegítésével továbbra is játsszani fogják, hogy a jövő nemzedéke is a maga módján részesülhessen a nagy egészből. A stílusok fentmaradnak, csak az előadásmód alakul egy kicsit.
Remélem Laci többé-kevésbé sikerült megfelelni a követelménynek, szakmai kritikát továbbra is várok.
A petfon legyen veletek!
MZ/x kiszáll.